El Camino - Az én utam...

Reggel felültem a Párizs – Bayonne gyorsvasútra és minden az előzetes terveim szerint zajlott. Csak nagy ritkán riadtam fel az öt órás úton, olyan elcsigázott voltam az előző éjszaka miatt. Lehet, hogy végig aludtam volna az utat, ha az előttem lévő ülésen nem egy hiperaktív, 3 év körüli kisfiú ül, akit a nagymami kordában akart tartani, nem sok sikerrel, aminek a következménye az lett, hogy a kicsi egyfolytában nyavalygott.

Annyit egyébként ébren voltam, hogy a tegnapi történéseket papírra tudjam vetni. Igyekszem tartani magam ahhoz, hogy minden este vagy legkésőbb másnap leírom az előző nap eseményeit, nem akarom, hogy a tényleges érzéseim torzuljanak az idővel egyenesen arányban.

Bayonba érkezve volt két órám, amit azzal töltöttem, hogy ettem egy fantasztikus tonhalas szendvicset és leültem a folyó partjára egy kis ebéd utáni sziesztára. A lábamnak szüksége is volt erre a pihenőre, mert kijöttek a bokámon csalánkiütéshez hasonló vörös foltok, amelyeket nem tudok mire vélni. Remélem nem fog hátráltatni az úton.

Bayon és SJPP között alig több a menetidő, mint egy óra és egy jópofa kis vonattal utaztunk, ahol egyben volt a vezetőfülke és az utastér is. Kicsit futurisztikusnak tűnt. Ezzel csak azok utaztak, akiknek a végcélja az El Camino volt. A dél-koreai srác itt is feltűnt.

SJPP egy csodálatos kis város, remek a fekvése és nagyon tiszta. Első dolgom volt, hogy kerestem egy szállást, mert nem akartam ágy nélkül maradni éjszakára, okulva az előző esti tapasztalatokból. Miután elfoglaltam a szállást az irodával majdnem szemben, átmentem és kikértem a Credentialt, ami 2€-ba került és arra szolgál, hogy az út során ebbe bélyegeznek a szállásokon, igazolva a megtett utat. Választottam egy fésűs kagylót, ami az út jelképe, és adományért cserébe adják. Én 1€-t tettem a kasszába.

Ezután sétáltam a városban, vettem egy tonhalas salátát és egy még meleg francia kenyeret, amit jóízűen elfogyasztottam a szállásom előtt kitett kis asztalkán. Közben néztem a most érkező zarándokokat, amint sorba állnak az úti okmányokért. Sokan fognak holnap útnak indulni. Ahogy elnézem a felszerelésemet nem hoztam se túl sok se túl kevés cuccot. Talán a kalapom, ami egyedivé tesz majd. Vettem az elkopott túrabotok végére két gumisapkát, majd meglátom, meddig bírják…

A szállás, ahová gondolkodás nélkül betértem, nem a legjobb, de jó helyen van és 10€-ba került. Voltak ennél olcsóbbak és szebbek is, mint utólag kiderült, de az a fontos, hogy van. Tegnap Párizsban 5x ennyit is fizettem volna érte. A most szállingózó késői zarándokoknak már nincs helye, ami lehet jellemző lesz később is a sok induló miatt.
Ami a lelkiállapotomat illeti, jól vagyok. Elfogadom, ami van, de ha lehet, akkor törekszem a jobbra. Igyekszem jól érezni magam a jelen pillanatban. Várakozással tekintek a holnapi indulás elé, hiszen csak az lesz az első napom. Ezt az útszakaszt mondják a legnehezebbnek és nem is azért, mert 25 km, hanem mert 1300 m-es szintkülönbséget kell legyőzni, át a Pireneusokon. Talán éppen ezért a legszebb is lesz. Reggel nem kelek korán, majd ahogy jön.

Ugrás az aktuális képekhez (új ablakban) >>>

Ugrás az 1. napra >>>